Most, ahogy gyakorlatilag betiltották a természetes vízi halászatot – tegyük hozzá, azért nagyjából jogosan – különös érzés nézni egy eltűnőben lévő mesterség kordokumentumait. A tógazdasági halászatot nyilván nem tiltották be, hiszen akkor honnan kerülne a piacokra haláru, tehát a modern halász szakma az tovább is él, de a klasszikus vadvízi halászmódszerek – varsázás, kosarazás, táplizás – gyakorlatilag kihalás szélén állnak. A Fortepan képsorozata már a halászat egy modernebb formáját mutatja be, de a korabeli teherautók mellett feltűnik még halszállító lovas szekér, klasszikus dunai halászbárka, és az azóta a hazai vizekből eltűnt vizát kínáló halárus.
Itt minden bizonnyal egy tógazdasági léki lehalászást látunk, klasszikus kerítőhálós módszerrel. A vastag jégpáncél elzárja a víz oxigénellátását, ezért a kivágott lékhez húzódnak a halak, a halászok ezt használják ki. Ilyenkor azokat a rafinált halakat is ki lehet hálózni, akik az őszi lehalászást kibekkelték.
Korabeli halszállító teherautó. Valószínű, ugyanott készült, mint az előző kép, a kerítés, és a halőrház is inkább halgazdaságra utal, mint természetes vízre.
Halszállítás klasszikus módon. Ez a fotó akár 200 éve is készülhetett volna, ha akkor már feltalálják a fényképezést. A haltartó kosarasak, abroncsos dézsák, a szekér, a kenderkötélből fonott halkiemelő szákok talán a honfoglalás korában is ugyanígy néztek ki. A nyári hőségben nagyon kellett vigyázni a halak életben tartására, ez komoly szakértelmet igényelt.
Halászbárka a Dunán a Ferenc József (Szabadság) híd lábánál. A kép a múlt század elején készülhetett, a hídon csak lovaskocsi és lóvasút (omnibusz?) látható. A fővárosi Duna-szakasz rendkívül nagy halbőségnek örvendett régen is, és bármilyen furcsa, manapság is. A halászoknak nem kellett messzi vizekre evezniük az eladásra szánt zsákmányért.
Halkimérés halászbárkán a pesti rakparton a Nagycsarnok közelében. Valószínű a halászoktól közvetlenül sokkal olcsóbb volt megvenni a halat, mint a benti halaskofáktól.
A halászbárka testében kialakított haltartó rekeszekben nyüzsögnek a halak. Jól látható, ahogy a próbálnak kiemelni belőlük néhányat. A bárkán kialakított, vízzel teli rekesz a legkézenfekvőbb módszer a halak szállításának és életben tartásuknak.
Egy korabeli teherautó merészkedett le a már jócskán elöntött pesti alsó rakpartra halért. A bátor sofőr nagy számú nézőközönséget indukált. Szerintem nem tévedek nagyot, hogy arra kíváncsiak, ki tud-e majd evickélni a halakkal, amelyeket egy rúdra akasztott ládában egy keskeny pallón két rakodó a platóra.
Halkimérés egy bárka fedélzetén. A gátról és a háttérről nem lehet megállapítani, hol készült a kép, a töltés felett mintha villamos felső vezeték futna. A kandeláber is nagyvárosi környezetre utal. . A kötényes halászból arra lehet következtetni, hogy nem csak élve, hanem feldolgozva is árusították a halat.
Helyszínként befagyott népszigeti öbölre tippelek, háttérben a hajójavító vállalattal. A cég egy része ma is működik, a Közép-Dunán állítólag itt található olyan daru, amivel az uszályok lerobbant motorját ki lehet emelni. Az óriás, sárga GANZ daru az újpesti partról most is jól látható az összekötő vasúti hídnál, kezelője, Kun Pista régi cimborám, az én horgászbárkámat is ő szokta kiemelni, amit most is az üzem területén kalapálgatok. A képen látható bárkák előző nap köthettek ki, látszik, hogy a jég az még viszonylag friss, pallót kellett rátenni a halak biztonságos kihordásához.
A Bromberger Testvérek halkereskedése jól megfér Tóth Józsefé mellett a Nagycsarnokban. A pultokból következtetve itt már pucolt halakat vásárolhat a finnyásabb háziasszony, vagy a halért leküldött cseléd. Az oldalt látható tábláról a kínálat is kiderül, fogas, süllő és süllőfilé, keszeg és kecsege. Valószínű a piaci nap vége felé készülhetett a fotó, mert a még nyitva lévő standon csak néhány árva keszeg várja a vásárlóját. Kecsegét sajnos manapság már nem nagyon lehet kapni, mert védetté nyilvánították.
A viza és a kecsege is édesvízi tokhal féle, régen a vizabőség olyan magas volt a fővárosban, hogy partszakaszt neveztek el róla, Vizafogó néven, ennek az emlékét ma is őrzi egy lakótelep. A Vaskapu erőmű megépítése óta nem tudnak idáig feljönni az akár 3 méteresre, 500 kilósra megnövő, száz évig is elélő vizák, amelyek egykor Bécsig is felúsztak a Dunán Az ötvenes években azért nagy ritkán mág akadt a hálóba néhány méretes viza.
Forrás: Fortepan; index.hu
A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum.