Ismerjük meg ezúttal alaposabban is a Magyarországon legnagyobb lélekszámban előforduló két faj, nevezetesen az önmagát leginkább az Alföld tanyavidékén otthon érző füsti fecske, illetve az akár nagyobb városainkba is beköltöző molnárfecske életmódját.
Füsti fecske (Hirundo rustica)
A Magyarországon költő három fecskefaj közül leggyakrabban az állattartó ember által lakott területeket kedvelő füsti fecskével találkozhatunk.
Ausztrálián kívül minden földrészen ismeretes a kecses röptű, s igen mozgékony füsti fecske. A rendkívüli alkalmazkodóképességgel bíró kis madár Kínától a Nílus vidékéig, Brazíliától Grönlandig mindig a háza körül állatokat tartó ember közelében bukkan fel, ahol általában gazdasági melléképületek, ólak, terménytárak felülről védett falrészein, bejárat felett, eresz alatt, gerendázaton, vagy akár – amint arról elnevezése is tanúskodik – a lakóház kéményében tapasztja össze felül nyitott, tömör fészkét a száraz növényi részekből sár segítségével szájában összegyúrt golyócskákból. Miután neki ily módon még a fészekrakáshoz is vízre van szüksége, a füsti fecske mindig mocsaras vidékek, vízpartok közelében telepszik meg, ahol táplálékot is könnyebben talál.
A kora reggeltől egészen alkonyatig szinte megállás nélkül mozgásban lévő madár folyamatosan táplálkozik. Piciny csőrét szüntelenül kitátva repül, szúnyogok, legyek s böglyök tömegeit pusztítva el nap mint nap a fészkének otthont adó épület közvetlen közelében, hatalmas szolgálatot téve ezáltal a nyár folyamán jórészt épp e vérszívóktól s élősködőktől szenvedő embernek és háziállatnak. Éles látásának és bámulatos mozgékonyságának köszönhetően a füsti fecske nagyon ügyes vadász, ám csak a levegőben: gyenge lábai miatt a földön nem vadászik, így az elülő rovarokat nem tudja elkapni.
A füsti fecske feje, háta, szárnya, farka, illetve begye kékesfekete, hasa vörösesfehér. Egyedi megjelenését a homlokán és a torkán látható rozsdaszínű foltnak, illetve hosszú, mélyen vágott villás farkának köszönheti. Faroktollain fehér foltok láthatók. A hímek és a tojók megjelenésében nincs jelentős eltérés, de ha párban látjuk őket, felfigyelhetünk arra, hogy a tojók farokvillái valamivel rövidebbek, színezetük pedig valamelyest halványabb a hímekénél.
A füsti fecskék néhány március végén feltűnő előhírnököt követve április közepe táján érkeznek haza nagy csapatokban, s hangos, vidám csicsergéssel keresik a helyet a fészkeléshez. A csapatok azonban hamar feloszlanak, hiszen sok más fajjal ellentétben a füstifecske-pár magányosan, saját telken szeret építkezni. A hím és a tojó a fészekrakást, a fiókák etetését és közös otthonuk karbantartását is együtt végzi. Fűvel és tollal kibélelt fészkeikben évente kétszer, de akár háromszor is költhetnek, mindannyiszor 4-5 szeplős tojást raknak. Fiókáik három hetesen repülnek ki. A sikeresen együtt fészkelő párok akár több évig is együtt maradnak, s gyakorta előfordul, hogy érkezéskor az egy évvel korábban hátrahagyott fészküket keresik s újítják fel.
A füsti fecskék jellegzetes udvarló, fiókahívogató, veszélyjelző, illetve fenyegető hangjelzésekkel kommunikálnak, a nyárvégi gyülekezés során pedig zajosan búcsúznak otthonuktól. Szeptemberben pedig nekivágnak a hosszú útnak, s repülnek a Földközi-tengert és a Szaharát átszelve egészen Közép-, néha akár Dél-Afrikáig is – ahonnan hamarosan, március közepén indulnak majd haza.
Molnárfecske (Delichon urbica)
A füsti fecskénél jó néhány nappal később, április utolsó napjaitól kezdve érkezik haza az annál valamivel kisebb termetű – mindössze 13 centiméteres –, és akár még nagyobb városainkban is fészkelő molnárfecske. Bár e madár feje, háta, szárnya, farka szintén feketés színezetű, a két faj mégis könnyen megkülönböztethető egymástól, hiszen a molnárfecske testét rozsdaszínű foltok nem tarkítják, hasa mellett torka és farcsíkja is fehér, farokvillái sokkal rövidebbek, lábait pedig a füsti fecske csupasz lábaival ellentétben teljes egészében finom tollpihék borítják. Fészke szintén árulkodó: a füsti fecske felső szélén végig nyitott fészkével szemben a szintén negyedgömb alakú molnárfecske-otthon csaknem teljesen zárt, mindössze egy szűk kis bebújónyílással rendelkezik.
A molnárfecske fészkeit a füsti fecskééhez hasonlóan leggyakrabban emberlakta, illetve háziállatoknak otthont adó épületek felülről védett szegleteiben találjuk, e jóval társasabb faj esetében ugyanakkor már gyakorta előfordul, hogy telepekben építkezik: a párok új otthonaikat sokszor idősebb párok már meglévő fészkeihez tapasztva építik fel.
A nyár végén a molnárfecske is nagy csapatokban gyülekezik, majd vonul a Szaharán túli területekre, ahonnan április közepétől május közepéig folyamatosan indul vissza költőhelyére. A füsti fecskével szemben a molnárfecske csak Európában és Ázsiában költ, e két földrészen azonban szinte mindenfelé ismeretes.
A Magyarországon költő füstifecske-párok száma jelenleg 150-200 ezerre, míg a molnárfecskepároké 100-150 ezerre tehető. Számuk drasztikus csökkenése miatt mindkét faj törvényi védelmet élvez, ám ez önmagában még nem elég: minden felelősen gondolkodó embernek tudatosan kell vigyáznia rájuk.
Forrás: http://www.szepzold.hu
Partifecske
Hatalmas költőterülete kiterjed Európára, Ázsiára, Észak-Amerikára és Észak-Afrikára. Európában a mediterrán régióktól a Skandináv országok északi területéig (70 fokN) vannak fészkelő kolóniái. Elterjedése nagyban követi a folyókat. A különböző emberi tevékenységek (homokbányászat, építkezések) révén kialakuló partfalak a folyóktól távoli fészkelését is elősegítették napjainkra. Magyarországon a középhegységek magasan fekvő, erdővel borított területeinek kivételével mindehol találkozhatunk fészkelésével ott, ahol a fészkelésre alkalmas partfalak vannak. Különösen gyakori a Tisza folyó mentén, valamint nagyobb tavaink körzetében.
A folyók szakadópartjainak, homok-, sóderbányák vagy akár házalapok függőleges partfalainak felső részén ássa fészkelőüregeit. A több éven keresztűl a Tiszán végzett felmérések alapján megállapítható, hogy bizonyos esetekben már a 0.5 m magas függőleges résszel rendelkező partfalon is költenek, de előnyben részesítik az ennél lényegesen magasabb partfalakat. A régi üregekben szaporodó és áttelelő nagyszámú parazita miatt a partifecskék kerülik az előző évi fészkekkel teli partfalakat. Nagyon fontos, hogy a madarak tavaszi megérkezéséig az előző évi, régi fészkekkel teli partfalakat friss, régi üregek nélküli fal váltsa fel. Nagyszámú fészkelésére a Tisza évről-évre kora tavasszal leomló szakadópartjaiban, valamint a rendszeresen használt homokbányákban számíthatunk.
