A Kárpátok között ered, s az „Alföld tengersík vidékin” át kanyarogva a Kárpát-medencében ömlik a Dunába.
Szerte az országban, vagy a nagyvilágon, ahol magyar szó hallik, ismerik, s szeretik a legmagyarabb folyót.
A Tisza több tízezer éves története során mindig jelentős tényezője volt az Alföldnek. A Tisza az életet jelenti, de a rombolást is, összeköti és elválasztja az embereket, meghatározza a mindennapjainkat. Számos leírás zengi szépségét, s minden műben más oldalról mutatkozik meg, az alkotó önnön élményein átszűrve.
A magyar nép -vándorlásai után megfáradva- megtelepedett a Kárpát-medencében, és két tiszta vizű, nagy folyamra bízta magát. E két folyam a Duna és a Tisza, melyek közül a Tisza lett az a folyó, mely minden magyar ember szívébe befészkelte magát. Nagy költőnk, Juhász Gyula is megírta: „…míg bennünk lélek él és nóta, Tisza lesz a magyarok folyója”.
Számunkra nincs még egy folyó, mely ennyire szeszélyes, mégis ennyire békés lenne, és oly nagy szeretetet ébresztene a magyarok szívében. Egykoron, történelmünk során a „legmagyarabb folyó” magyar földön eredt, és magyar földön ömlött a Dunába.
A Fekete-Tisza forrása az Okula-nyeregnél, Kőrösmezőtől húsz kilométerre található 1203 méterrel a tenger szintje felett. A Fehér-Tisza forrása pedig az 1650 méter magas Asztag-csúcs oldalában, körülbelül 1400 méterrel a tengerszint felett található.
A Fekete- és a Fehér-Tisza Tiszabogdány (Bohdan) közelében egyesül, innentől már mint „szőke Tisza” vág neki hosszú útjának, hogy a Kárpátok havasaiban összegyűjtött vizét a Dunába szállítsa. Csodás Tisza folyónk őseinknek az élet egyik legfontosabb feltételét, a kristálytiszta vizet biztosította, de a hullámai között úszkáló halak a mindennapi kenyerünket is jelentették.
Attila hunjai, Árpád honfoglalói, Rákóczi talpasai, a különböző népek támadásaitól meggyötört egyszerű nép a Tisza partjain talált megnyugvásra, felüdülésre. „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza…” – tartja a mondás. Nem meglepő hát, hogy az olykor csendes, szelíd, máskor haragos, csapongó sodrású Tisza alakját számos legenda, monda övezi.
S bár már ismerjük forrásai kiindulópontját, azért partjait lakó népünk pontosan tudja, honnét is ered a „legmagyarabb folyó”… Történetét megtalálhatjuk a Tóth Béla szerkesztette Legeltetés a három sárkány pusztáján című mesegyűjteményben (Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest – 1984):
„Meg volt már teremtve az egész világ, megvoltak a hegyek, völgyek, kisebb és nagyobb folyók, csak még a Tisza állott ottan az Úr zsámolyánál. – Hát teveled mit csináljak, szegény fejeddel? – kérdi az Úristen. – Csak bízd rám, Atyám – mondja Jézus Krisztus -, majd eligazítom én! Azzal Jézus elővett egy aranyos ekét, elébe fogott egy szamarat, s azt mondja a Tiszának, hogy menjen utána mindenütt a barázdában. Azután nekivetette az ekét a földnek, szántotta a folyónak az ágyat, az pedig ment mindenütt a nyomában. Hanem szerteszéjjel igen sok cötkény (szamárkóró) volt mindenfelé, a szamár pedig éhes is volt, meg amint tudjuk, nagyon szereti is a cötkényt: egyikhez is hozzákapott, a másikhoz is, s nem haladt egyenesen, hanem ide-oda rángatta az ekét. Azért olyan girbe-gurba, csivirgős-csavargós a Tisza folyása.”
Petőfi Sándor „A Tisza” Music by Transsylvanians
Petőfi Sándor – A Tisza (előadja Hegedűs D. Géza)
Forrás: https://gyereatiszatora.blog.hu