A legnagyobb kifogott hal egy közel 3 kilós dévérkeszeg volt a Szentendrei Horgász Egyesület idei emlékversenyén, 2019. szeptember 22-én. A Pap-sziget külső oldalán megrendezett versenyt a hagyományokhoz híven, felnőtteknek és gyermekeknek, feeder és úszós kategóriában hirdették meg.

A horgászverseny

A horgászegyesület versenyzőinek mindkét kategóriában 4-4 óra állt rendelkezésre, és az értékelésnél minden fogott hal számított.

Bár az idei év hala a népdalból jól ismert vörösszárnyú keszeg, horogra most ilyen példány nem akadt, de sok szilvaorrú keszeg, néhány dévérkeszeg és márna került a horgászhálókba. A versenyre közel negyvenen neveztek, s a szép időben kellemesen telt a délelőtt a Duna-parton.

A versenyt 1 órakor fújta le Rigó Edit, az egyesület vezetője, majd a kifogott zsákmány mérlegelése következett. Sporthorgászhoz méltón, a versenyzők a horogra akadt példányokat visszaengedték a Dunába, s a boldog halak sietve iramodtak el. Ezúttal megúszták a kalandot!

A mérlegelést követően a Pap-szigeti kemping árnyas fái alatt ültek asztalhoz a versenyzők az ebédhez, a bográcsban főtt babgulyáshoz. Közben az eredmények összesítése is megtörtént, és sor került az eredményhirdetésre. Az értékes horgászajándékokat Rigó Edit, az egyesület elnöke adta át, aki a verseny szervezését és teljes lebonyolítását végezte. A kupákat pedig Verseghi-Nagy Miklós polgármester adta át néhány üdvözlő gondolat kíséretében.

Az idei versenyen a legnagyobb halat Vér István fogta ki, a jól megtermett dévérkeszeg 2,83 kg-ot nyomott. A vándorkupa úszós kategóriában az 1. rajtszámmal induló Mócsai Andrásé lett, akinek zsákmánya összesen 6,74 kg-nyi hal volt. Feeder kategóriában Dombai Vilmos volt a legeredményesebb. A többszörös győztes ebben az évben is hazavihette a serleget.

Úszós kategória:

Felnőtt: 6 fő

  1. Mócsai András – 6,74 kg
  2. Vér István – 5,91 kg
  3. Kiss László – 2,62 kg

Ifi: 5 fő

  1. Benzsay Olivér
  2. Tyba Attila
  3. Szokoly Csaba

Gyermek: 5 fő

  1. Laczkó Enikő
  2. Tyba Regős Boldizsár
  3. Cecey-Fogarasi Mór

Feeder kategória:

Felnőtt: 18 fő

  1. Dombai Vilmos – 5,36 kg
  2. Polyák Mátyás – 2,14 kg
  3. Nagymarosi Tivadar – 0,30 kg

Ifi: 3 fő

  1. Eckensberger Balázs – 2,08 kg
  2. Orbán Nándor – 1,67 kg
  3. Szokoly Miklós – 1,09 kg

Nő: 2 fő

  1. Molnár Gyuláné – 1,50 kg
  2. Györe Zsófia – 0,24 kg

Legnagyobb hal:

Vér István – 2,83 kg